A Buji Iskolásokért Alapítvány legfőbb célja a buji általános iskolás tanulók iskolai életének, tanulmányainak sokrétű támogatása. Ezen célok mellett a hasznos szabadidő-eltöltés segítésével és a komfortos, otthonos iskolai környezet megteremtésével is igyekszünk a gyerekek iskolai létét szebbé tenni. E célok mentén adtuk be 2020-ban a Magyar Falu Pályázatot, melyet megnyertünk, így a buji általános iskolásokat 1.960.610 Ft-tal tudtuk támogatni e pályázatnak köszönhetően. E pályázat célja egyrészt a játszótéri eszközpark bővítése volt az iskolaudvaron. E beruházás már meg is valósult a tanév végeztével, egy négyüléses hintaállvánnyal és egy rugós négyüléses mérleghintával tudtuk bővíteni játszóterünket az iskolaudvaron. Így még komfortosabbá vált az iskolaudvar, a játszótér és több gyermek tudja ezen eszközöket használni egyidőben, mint a jelenlegi eszközállomány esetében.

E pályázat másik fontos célja a szakmai munka támogatása volt. A legnagyobb szükség jelenleg az informatika tanteremben mutatkozott a számítógépes forgószékek iránt, ezért ezek beszerzését is megvalósította az alapítvány. A számítógép-használathoz igen fontos volt a hagyományos és már helyenként tönkrement székek modernebb forgószékekre történő cseréje. Összesen 32 modern forgószéket tudtunk beszerezni a pályázatnak köszönhetően.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, mellyel e beruházások megvalósulását lehetővé tették.

A Buji Iskolásokért Alapítvány kuratóriuma

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support